Varosvédők

Keresés

A tartalomhoz

Hírek,események

HONLAPUNK
A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM ÉSZAK-ALFÖLDI REGIONÁLIS KOLLÉGIUMÁNAK MŰKÖDÉSI CÉLÚ PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT, AMELY 2007 ÁPRILISÁTÓL LÁTOGATHATÓ.





Disznótoros vacsora

2012. március 16-án Berta János városvédő házigazdánk szervezésével disznótoros vacsorán vettünk részt a Borostyán Borozó és Tájházban. A kiváló hangulatú találkozó alkalmat adott az elmúlt időszak áttekintésére, de az előttünk álló feladataink megbeszélésére is.



Húsvéti készülődés városvédő módon

Tavasszal megújul a természet, s ezt az újjászületést a világ számos pontján ünneplik az emberek. A tavaszi nagytakarítás hagyománynak számít a városvédőknél. A húsvét előtti időszak nagyszerű alkalom a megújulásra, hiszen a böjt idején nem csak szervezetünknek, hanem környezetünknek is igénye van a felfrissülésre. Szükséges ez azért is, hogy kisöpörjük végre a telet, a hideget, a rosszkedvet, felfrissítsük és tavaszi ruhába öltöztessük a környezetünket. Március utolsó szombatján Római Katolikus Plébánia és a templom környékének takarítását, csinosítását végezték el a városvédő egyesület tagjai. A virágok elültetésén és a hagyományos szemétszedésen túl a templom melletti lépcső környezetét és a Vásárhelyi úton a kerítést benövő növényzetet metszették meg, hiszen ez már a közlekedés biztonságát is zavarta. Dél körül már látható eredménye volt a munkának. A délutáni órákra a cserkészek is jelezték érkezésüket így könnyű szívvel adták át a helyszínt a plébánia udvarának rendbetételére. A munkát csak erre a napra tekintik befejezettnek. Az egyesület nevében Csikós Sándor elnök további segítséget ajánlott fel Menyhárt József főesperes úrnak a beton és- kőtörmelék, valamint a zöldhulladék elszállításában. Részt vállalnak a kerítés tervezett felújítási munkájában is.


A kisújszállási városvédők ünnepi közgyűlése

A Kisújszállási Városvédő és - Szépítő Egyesület ünnepi közgyűlésére meghívót küldött számunkra. Az április 20-án megrendezett jeles esemény apropója, megalakulásuk negyedszázados évfordulója volt. Örömmel mentünk, hiszen kisújszállási barátainkkal mondhatjuk, testvéri kapcsolatot tartunk fenn. Kiemelkedő városvédő tevékenységük országosan ismert, sokunk előtt példaként szolgálva ezzel. A színes rendezvényen visszatekintést hallgathattunk meg 25 éves történetükről, azt követően emléktábla avatáson, majd közös díszvacsorán vettünk részt. Az ünnepeltnek boldogan adtuk át egyesületünk ajándékát, aktuális kiadványainkat illetve egy óriási szülinapi tortát.


VI. Vécsey Emléknap

A Vécsey Emléknap hagyománya, - megemlékezés a szolnoki csata eseményeire, annak törökszentmiklósi vonatkozásaira. Gróf Vécsey Károly Törökszentmiklósról indította seregét a győztes szolnoki csatába 1849. március 5-én, az egész város által búcsúztatva. Erre a jeles eseményre emlékezve, április 21-én színes programot rendeztünk, immár hatodik alkalommal.
Az Ibolya cukrászda, egykori Fehérló Kocsma falán lévő Vécsey emléktábla megkoszorúzása után, a családi nap keretében megvalósított programokon örömmel vett részt városunk apraja, nagyja. Rendezvényünkkel igyekeztünk felhívni az ott lévők figyelmét a Kálvária Templomunk végveszélyben lévő műszaki állapotára, annak megmentésére is.



V. Városismereti és környezetvédelmi vetélkedő

Május 10-én rendezte meg Városismereti és környezetvédelmi vetélkedőjét 6. és 7. osztályos iskolásoknak az Ipolyi Arnold Könyvtár, Múzeum és Kulturális Központ, a Törökszentmiklósi Városvédő és - Szépítő Egyesület és a Pro Bibliotheca Alapítvány. A verseny első fordulóját követően a döntőben a legjobb 8 csapat versenghetett. A szoros eredménnyel záruló versenyen első a Siklók (Bethlen), második a Vakegerek (Bethlen), míg harmadik a Dili-bogyók (Bercsényi Miklós Gimnázium) csapata lett. Gratulálunk a versenyzőknek, és köszönjük a zsűri, illetve a szervezők, résztvevők munkáját. Köszönjük a Szalay Könyvek támogatását!


Műemléki világnap

Április 19-én, Mint minden évben, az idén is előadás keretében emlékeztünk meg a Műemléki Világnapról. A Helytörténeti Gyűjteményben Soós Kálmán tagtársunk, a Petőfi Sándor Általános Iskola egykori igazgatója tartott visszaemlékezést a Petőfi Sándor általános iskola - ma Pánthy Endre katolikus általános iskola - két szobráról. Nevezetesen Petőfi Sándor és Csikós József mint névadók szobráról, azok történetéről. A nagyszerű előadáson most is hallhattunk sok olyan érdekes és színes történetet, ami eddig legtöbbünk előtt nem volt ismert.


Bartapusztai kerékpártúra

Május 12-én szombaton délután 13.30-kor gyülekeztünk a Lukács Mozgó előtt. Kicsik és nagyok (összesen 19 fő) készen álltunk a kerékpártúrára. Az Ipari Park felé indultunk el, megálltunk az újonnan létesült inkubátorháznál és ipari csarnoknál. Útközben Kovács Zsolt tagunktól sok érdekességet megtudtunk a mezőgazdasági növénytermesztésről. Többek között elmondta, hogy hektáronként mennyi vetőmagra van szükség búzából, kukoricából, napraforgóból, a kukorica nem az Alföld tipikus növénye, miért "napraforgó" a napraforgó, mi az a gazda ABC, hogyan különböztetjük meg a búzát, árpát, rozst és a zabot, mekkora ezek termésátlaga és beszéltünk a táplálkozási tévhitekről (pl. teljeskiőrlésű lisztek) is.
Továbbhaladva hallgathattuk a madarak csicsergését, mélyen beszívhattuk az akác és a bodza illatát, végül megérkeztünk a bartai tanyasi iskolához, ahol Marica néni, az iskola utolsó tanítója már várt minket. Mesélt nekünk a Gróf Klebelsberg Kuno nevéhez fűződő tanyasi iskolák létrejöttéről, szerepéről, arról, hogyan tanítottak az iskolában, miért és mikor szűntek azok meg. Hazafelé Surjány felé indultunk, szintén földutakon. Ellátogattunk az útba eső kettős kereszthez, beszéltünk a kunhalmokról, a SZALA mivoltáról. A városba érkezve még elkerékpároztunk az Ibolya cukrászdáig, ahol Sántha Albert (Papa) mindenkit meghívott egy fagyira. Kellemesen elfáradva, élményekkel gazdagon, újabb ismeretekkel gyarapodva és várva a következő hasonló kirándulásunkat tértünk otthonainkba.



Törökszentmiklósi fiatalok országos sikere

Az előző évekhez hasonlóan a Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) az idén is -immáron 20. alkalommal - meghirdette rajzpályázatát "Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért" címmel, amelyet egyesületünk, városunk iskoláinak az idén is továbbított, bíztatva azokat az azon való részvételre. Az eredmény nem maradt el. Pályamunkák sokaságát tudtuk felvinni az országos bírálatra és örömmel mondhatjuk el, most is igen sok díjazott alkotás született. A kiállítás megnyitó és eredményhirdetés május 19-én a Budapesti Történeti Múzeum Budavári Palotájában volt. A kiállítást Szőcs Géza államtitkár nyitotta meg. Ezt követően Pincésné Kiss Klára a Szövetség titkára mondott köszönetet a gyermekeknek a felkészítő tanáraiknak és segítőknek a szebbnél-szebb pályamunkákért. Az idei pályázatra közel 2000 alkotás érkezett különféle kategóriákban, így fotó, képzőművészet, makett, szöveges szinte szakdolgozatszerű munkák.
A díjakat Ráday Mihály a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke adta át a kiemelkedően teljesítő diákoknak.
Örömmel mondhatjuk, hogy városunk tanulóinak 44 pályaműve közül (21 fő) igen sok szép eredményt ért el. Díjazott, a Hunyadi Mátyás iskola rajzszakkörös diákjai, felkészítő tanár Kovács Anna. Képzőművészeti témakörben Fehér Anna 8 éves és Nász Tamás 10 éves II. helyezett, Pozderka Iringó 8 éves III. helyezett, Tóth Henrietta 10 éves különdíjban részesültek.
A Pánthy Endre Katolikus iskola rajzszakkörös diákjai, felkészítő tanár Kovács Anna. Képzőművészeti témakörben Czeczon Emese 10 éves és Csőke Ferenc 13 éves gyermekek különdíjban részesültek.
A Kölcsey Ferenc iskola Vizuális csoportja, felkészítő tanár Veresné Csortos Kornélia. Képzőművészet témakörben, Imre Antónia 12 éves I. helyezett, Fodor Vivien 9 éves II. helyezett, Récsányi Emese 10 éves III. helyezett, Szécsi Vivien 10 éves különdíjban részesültek. Makett témakörben, Imre Antónia 12 éves, Sándor Eszter 13 éves, László Dorottya 12 éves, Gelei Norbert 12 éves, Vadász Vivien 11 éves, Nagy Barbara 14 éves, Papp Enikő 14 éves, Fekete Emese 9 éves, Fekete Csenge 11 éves tanulók mind különdíjban részesültek. Ez utóbbi két kislány a Bethlen Gábor református iskola diákjai.
Székács Elemér szakközépiskola diákjai fotó témakörben, Móra László 17 éves III. helyezett, Pócs Krisztina - Orbán László páros 18 évesek különdíjban részesültek.
A kiállítás megnyitóján 13 tanuló vette át személyesen (a többit természetesen elhoztuk) megérdemelt jutalmát, oklevelét. Nagy öröm volt látni a gyermekek szemében az öröm csillogását, arcukon a meghatottságot. Ezúton is gratulálunk mind a gyerekeknek, mind pedig a felkészítő tanáraiknak és további sikereket kívánunk!



A Szűcs kúria

Talán kevesen tudják, hogy a Bartai bekötőút mellett, a mai Székács Elemér Szakközépiskola tangazdaságának területén alussza csipkerózsika álmát a Szűcs kúria. A család egykor nagyhírű mintagazdaságot működtetett Bartapusztán. Kúriájuk ma is meg van, állapota azonban leromlott. A Megmentésének lehetőségeiről egyeztetve a helyszínen tettünk egy bejárást Buda Ferenc iskolaigazgatóval (Csikós Sándor és Galsi Zoltán) május 22-én. Reméljük, van jövője ennek a szép épületnek és lesz alkalom a családra való méltó megemlékezésnek is. Aki többet szeretne tudni a témáról, látogasson el tagtársunk Csőke György önálló honlapjára ( www.bartapuszta.webnode.hu) ahol e témán kívül is sok érdekes információhoz juthat.

A Szűcs kúria régen

A Szűcs kúria napjainkban



A Törökszentmiklós Városvédő és -Szépítő Egyesület
2011. évi közhasznúsági jelentése




D.) Az egyesület vezető tisztségviselőinek támogatást nem nyújtott, személyi jellegű kifizetései nem voltak.


E.) Beszámoló a közhasznú tevékenységről:

Működéssel kapcsolatos tájékoztató:

Az egyesület működése közgyűlés által jóváhagyott munkaterv alapján, gazdálkodása a mindenkori számviteli előírásoknak és jogszabályoknak megfelelően történik.


2011. évi tevékenységünk:

  • 2011. február 12-én tartottuk meg hagyományőrző disznóvágásunkat Berta János városvédő házigazdánk szervezésében a Borostyán borozó és tájházban.
  • Március 26-án kerékpártúrát szerveztünk Óballára tagjaink részvételével.
  • Március 29-én rendezte meg Városismereti és környezetvédelmi vetélkedőjét 6.-7. osztályos iskolásoknak az Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, a Törökszentmiklósi Városvédő és -Szépítő Egyesület és a Pro Bibliotheca Alapítvány. A verseny első fordulóját követően a döntőben a jelentkező 30 csapatból a legjobb 10 vehetett részt.
  • Április 2-án szombaton egyesületünk tagjai megtisztították és feliratát újra festették a Székács szakközépiskola előkertjében lévő Székács Elemér-szobornak. Javaslatunkra az április 15-i iskolaátadási ünnepségre a szobor méltó helyre és környezetbe, a kollégium és a főépület közötti térre került.
  • A Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) 2011. április 16-án tartotta évi rendes és tisztújító közgyűlését, amelyen egyesületünk is képviseltette magát. Ezt megelőzően a 18. alkalommal meghirdetett „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért című kiállítás megnyitóján vettünk részt. Városunkból 53 rajz, illetve írásos pályamunka érkezett a kiállításra, melyből 8 gyermek munkáját díjazták.
  • A Vécsey Emléknap hagyománya, - megemlékezés a szolnoki csata eseményeire, annak törökszentmiklósi vonatkozásaira. Erre a jeles eseményre emlékezve, április 16-án egész napos programot rendeztünk, immár ötödik alkalommal, melyen mintegy ezer, ezerötszázan vettek részt
  • Április 19-én, mint minden évben megemlékeztünk a Műemléki Világnapról. A Lukács Mozgó aulájában Soós Kálmán tagtársunk, a Petőfi Sándor Általános Iskola egykori igazgatója tartott visszaemlékezést "Iskola a Petőfi úton, a Polgári Fiúiskolától a Pánthy Endre Katolikus Általános Iskoláig" címmel, erről a műemlék jellegű épületről.
  • Május 21-én az országos TE SZEDD szemétszedő akcióhoz egyesületünk is csatlakozott. Felhívásunkra egy 19 főből álló csoport gyűlt össze a Művelődési Ház udvarán reggel 9 órakor. A csapat zömét az ifjú városvédők alkották. A csapat a Pánthy úti és a Szent László úti vasúti átjáró közötti szakaszt tisztította meg a vasút mindkét oldalán.
  • Mint minden évben, idén is megtartottuk Útravaló címmel vetítéssel egybekötött helytörténeti előadásunkat a ballagó nyolcadikos diákoknak. A végzős tanulók kis kiadvány formájában is megkapták az előadás anyagát, amely tartalmazza a 2011-ben Törökszentmiklóson ballagó nyolcadikosok és tanáraik teljes névsorát is. Az előadások időpontja június 6-a illetve 10-e volt.
  • Egyesületünk 2011. június 20. és 24. között Honismereti tábort szervezett gyerekeknek a nyári szünidő legelején. A táborban 40 gyerek vett részt.
  • A Város- és Faluvédők Szövetsége XXX. Jubileumi konferenciáján vettünk részt, aminek Budaörs adott otthont, július 28-30.-a között.
  • Augusztus 13-án egyesületünk idén is rendezett parlagfű-mentesítési napot az önkormányzatunkkal közösen.
  • 2011. szeptember 23-án megrendeztük a „Fiatalok az épített és természeti környezet védelméért” címmel meghirdetett országos pályázat törökszentmiklósi kiállításának megnyitóját a Múzeumban az Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény közreműködésével. Az ünnepségen minden pályázaton részt vett kisdiáknak apró ajándékokkal megköszöntük munkáját.
  • Szeptember 23-án emléktáblát avattunk a 100 éves Szentháromság gyógyszertár tiszteletére. A patikában egy múzeumsarok is létrejött, illetve egy kis leporelló formájában a patika története nyomtatásban is megjelent.
  • A 2011 évi kirándulásunk szeptember 24-én volt. Úti cél Nagyvárad és Nagyszalonta megtekintése volt.
  • Október 3-án egyesületünk tagja, Hajnal Andrásné Magdika néni tartott színes és érdekes előadást a palóc hímzésmintákról, amelynek során megismerhettük az ország tájegységeinek hímzés és népművészeti sajátosságait.
  • Kuncze Imre halálának 100. évfordulója alkalmából október 6-án helyeztük el az emlékezés koszorúit és virágait a 2005. október 23-án egyesületünk által felújított és emlékhellyé avatott Kuncze-síron.
  • November 19-én gyalogtúrát szerveztünk a szakállasi holt-Tisza partra.
  • 2008-ban két helyi óvodában madárismertető táblákat helyeztünk el, amelyek közül a Bajcsy úti óvodában lévők felújításra kerültek.
  • Egyesületünk 2011. évi egyik legnagyobb vállalkozása eredményeként, december 6-án vetítéssel egybekötött előadás formájában bemutatta A törökszentmiklósi Kálvária kegytemplom története című könyvünket. A könyvbemutatót több mint százan tisztelték meg jelenlétükkel. Az előfizetők száma közel 250 volt. A könyv bevételét teljes egészében a végveszélyben lévő 250 éves Kálvária kegytemplom megmentésére fordítjuk. A könyvbemutatón bejelentésre került, hogy az egyesület és a római katolikus egyházközség 2012 januárjában elindítja a közadakozást kegytemplomunk megmentésére, helyreállítására.


Törökszentmiklós, 2012. január 31.

Csikós Sándor
elnök





Bemutatkozás | Eredményeink | Terveink | 1% | Hírek,események | Városunk | E-mail | Galéria | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe